PORT

port.hu blog

2016 rewamp - beköszöntő

2016. november 04. 16:32 - Leni

Eljött az a pillanat, amikor a port.hu életében sem maradt más, mint hogy előre. Merthogy nekiálltunk megújulni, minden nagyobb csinnadratta nélkül. 2016.11.04-én 3:05 után, az ezzel kacsolatos bugdácsolást nyilvánosan a nagyközönség előtt nyomjuk tovább. Éles az új port.hu háttér rendszer. Igaz még sok adóssággal - ha úgy tetszik hibával, hiányossággal.

A port.hu korábbi rendszere nagyon meglett korba lépett már 2010-ben. 2014-ben válaszút elé kerültünk. Vagy megújítjuk a siteot, vagy ebben a formában nem üzemelhet örökké. A korábban választott technológia már rég avultá és nehezen kezelhetővé vált -  még ha ez a felületen nem is volt annyira érezhető, látható. Nekünk a gépházban viszont minden pixel arrébbterelése, új funkció megépítése iszonytató energiákba került.

Tudjuk: régen minden jobb volt, és ennek a jegyében miért is kellene arrébbrakni bármit is, ugye?

Nos, a port.hu számára azért is fontos volt ennek a technológiai lépésnek a megtétele, mert új és jobb szolgáltatás szeretne nyújtani. Sőt, hasonlóképpen innovatív szeretne lenni majd, mint korábban volt. Tudjuk, most éppne hogy csak hozzuk a korábbaniakban megszokottakat, de kérjük a bizalmatokat. Nagyon sokat dolgozott a csapat, hogy gyakorlatilag újra felépítse azt - szuper vázakon - amit korábban láttatok és használtatok. 

Ennek köszönhetően a rendszer sokkal gyorsabb lett már most is, és még sokkal gyorsabb is lesz. 

Jóval több és gazdagabb cikkeket is olvashattok majd a műsorok mellett, azokkal kapcsolatban

Regisztrációs fiókotok nagyobb biztonságban lesz, mint korábban

1 komment